Pareo Party in progress

Valami csodás véletlen folytán anyuka és az én szülinapom egy napra esik, így megagiga buli van kilátásban, szűk családi-baráti körrel is 40 emberre rúgó tömeggel. Marco, Simona (anyuka testvére) barátja, kitalálta, hogy legyen "theme party", így mindenkinek be kell öltöznie, illetve minden az adott témáról fog szólni. Először Hawaii partynak akartuk kikiáltani, de nem volt a helyi minden 1 EUR-s boltban virágfüzér, megcsinálni pedig 40 emberre iszonyatos munka lett volna, így mindenki pareoban lesz aznap este :). Nekem még nincs, úgyhogy ma lesz a beszerzési körút. Zene már letöltve, anyuka beszerzett pár Hawaii receptet, mindenki serényen készül a nagy bulira. A csapat a szokásos, akikkel a Moroba szoktunk menni (a képen látható emberkék: Patrizia, Giovanni, Giovanni, Zgrillo és Ivano) plusz rokonok. Szombatra nekem a fiúk is szerveznek valamit, Francesco, Salvo. Meg a lányok is szeretnének ünnepelni velem, úgyhogy ez a hétvége ennek lesz szentelve :D. A gyerkőcök visszajöttek apukától. Most egészen normálisan viselkedtek tegnap este. Máskor teljesen meg vannak őrülve amikor visszajönnek. Rossz hír viszont, hogy a takarító nőnk már nem dolgozik, nagy a pocakja, szerintem egy hónapon belül megszületik a baba. Így a munkát meg kell osztanunk anyukával. A héten még élvezem az időt, amikor a gyerkőcök a Grestben vannak (tábor) és van egy kis időm magamra. Jövőhéttől pedig újra 24/7 gyerkőcök... .

Egy, megérett a meggy...

Kettő... az idő is egy kis híradásra :) Sűűű... lassan már egy hónapja lesz, hogy Rómában voltam és azóta semmi hírt nem adtam magamról. Nos, közhírré tétetik, hogy azóta találkoztam CouchSurfinges emberkékkel és végre sikerült barátokra lelnem. Először Francescoval találkoztam, aki vérbeli olasz macho gyerek, de abból szerencsére a jobbik fajta :D. Élt Amerikában egy évet középiskola utolsó évében, ott is érettségizett, úgyhogy ez megadta a témát a beszélgetésünknek. Strandoltunk, süttettük magunkat (mivel ő még majdhogynem fehérebb, mint én, hiszen jogot hallgat és még neki nem ért véget a vizsgaidőszak!!! így nem nagyon strandolgatott még az idén). Jót beszélgettünk, mintha ezer éve ismernénk egymást. aztán este elmentünk bulizni. Vele meg egy haverjával Phi Beach-re mentünk, Addaura Reef-re. Itthon anyukának annyira nem tetszett. Félt, jobban szereti ha az ő baráti társaságával megyek szórakozni. Én viszont örülök neki, ha nekem is megvannak a saját barátaim és korombeliek, nem 30-40 évesek. Másnap pedig Cefalúba mentem az itteni CS-esek ősével, Guidoval (27). Ő kevésbé szívtipró latínó, de nagyon rendes. Vele és egy haverjával indultunk el Cefalúba, ahol Guido családjának háza van. Az öbölben találkoztunk apukával, Guido kisebbik hugával, Alicevel és 2 barátnőjével. Elsőre a lányok kevésbé voltak szimpik, de a végére olyan jól összemelegedett a banda, hogy telefonszám csere, puszi-puszi, minden volt :D. Azt az apró tényt elfelejtettem említeni, hogy hajókáztunk aznap, mivel a családnak még van egy kisebb hajója is. Mert itt az emberek vagy motorral járnak, vagy kocsival (busz csak a turistáknak és a pór népnek van fenntartva), ha vízről van szó, akkor pedig hajó, scooter vagy hasonló bohémság a tuti. Szerintem lábuk is csak azért nőtt az olaszoknak, hogy legyen mivel nyomni a gázt a kis suhanó Vespán, mert másra nem használják, sétálni mindegyik utál :D. Hétközben a gyerekeket most anyuka nyári napközibe dugta 4-tól 7-ig. Illetve nem is anyuka választása volt, hanem a nagypapa ajándéka. Valójában szerintem én örülök a legjobban mindenki közül, hogy van 4 óra szünetem :D. Miután hazajönnek, utána mindig megkérnek, hogy menjünk el bicajozni még egy órácskára. Ezt csak azért nem szeretem, mert 8kor ha elindulunk, már sötétedik. Lámpával nincs felszerelve a bicaj, az utcák néhol nincsenek jól megvilágítva és a járda minősége borzalmas. Ennek pedig, mindig én iszom meg a levét, mert a fiúk már betéve tudják az összes kátyút, én meg hol a bokorban kötök ki félig, hogy kikerüljem, hol nagyot zökkenek a biciklivel, ami még fáj is... . Nagy bánatomra viszont jövő pénteken véget érnek a 4 órás szieszták, mert a tábor utolsó napja július 23 :(. Bíztam benne, hogy tényleg július végéig tart, így lesz még egy hét és már csak az utolsó hetet kell kihúzni velük valahogy. Na sebaj, anyuka már töri a fejét, hogy mit csináljunk a gyerkőcökkel. Ugyanis mostanában egyre több hülyeséget csinálnak. Egyre többször kell elbeszélgetni a fejükkel, de mintha egyik fülükön ki, a másikon pedig be menne... . Hiába próbálnak a szülők kedvükre tenni, semmi sem elég, semmi sem jó. Egyszerűen nem tudnak semminek sem örülni és a boldogság egy halvány sugara sem ül ki az arcukra.

Nem úgy, mint az enyémre ezen a hétvégén :) Pénteken a gyerekek délután elmentek az apukájukkal egy családi fejmosás után. Én pedig szedtem a sátorfám és találkoztam a lányokkal az előző hétvégéről. Strandoltunk, fecsegtünk. Megismertem Luisának a hugát, aki 18 éves és most ért haza Hondurasból. Nagyon kedves, beszédes csajszi. Este anyukáék mentek bulizni, de én most kihagytam. Sem a pénzem nem akartam költeni, meg kedvem sem volt mivel másnap reggel fél 8kor kellett indulnunk itthonról, hiszen mentünk hajókázni. Nagypapa új feleségének az öccsével meg az ő barátaival mentünk. Persze jött Patrizia is, anyuka barátnője, így a hangulat adott volt. Castellammarénál hajóra szálltunk és irány Zingaro Nature Reserve, egy rezervátum. Megálltunk a partjánál csobbanni, na itt én kissé bepánikoltam. Beugrani beugrottam, a víz kristálytiszta, kellemes, gyönyörű kék. A baj a tisztasággal kezdődöt... . Olyan tiszta volt, hogy lenéztem és 3 méterre alattam láttam a halakat. Na Zsófikának több sem kellett, bepánikoltam a mélységtől. Aztán miután visszakászálódtunk a hajóra, beültettek a hajó orrába. Itt kezdődött második halálfélelmi hullámom, annyira dobáltak a hullámok. Mindenki teljesen nyugodtan fekszik körülöttem, nekem meg görcs állt a karomba annyira szorítottam a fogódzkodót :D. Aztán lassítottunk, mert delfinek úszkáltak mellettünk és megálltunk nézni őket. Ez hihetetlen élmény volt, tiszta libabőrös lettem, mikor láttam, hogy jóformán karnyújtásnyira csobbannak vissza a vízbe mellettem. Azután már csak a hátsó részre ültem, ott nem dobáltak a hullámok. Több helyen megálltunk úszkálni kicsit, illetve Fabrizio, az egyik srác vízi síelt is. Ez a srác nagyon örült nekem, mert meg van őrülve a Sissi-storyért. Olvasott egy regényt róla és azóta beleásta magát a témába. Nagy álma, hogy eljusson Gödöllőre :D. Na ilyen külföldivel is ritkán találkozni. Ki a Karib-szigetekre vágyik, ki Gödöllőre :D. Este pedig a nagy lubickolás után Cateldaccia-ra mentünk a Kioskoto nevű helyre. Mivel még mindig kicsi a világ, belebotlottam Salvo-ba, Francesco barátjába, aki ismeri Zsuzsót Usticáról. Mára Monrealét terveztem megnézni, viszont Olaszország nem hazudtolja meg önmagát: megszűntették a buszt (389) ami eddig oda ment. Kérdezem a jegyeladó bácsikát, hogy akkor most hogyan tudok elmenni oda? Válasz: taxival vagy kocsival. De mivel csinos vagyok, biztos megáll nekem valaki és szívesen elvisz :D. Hát egyelőre erről ennyit. Viszont Guido barátja is szeretne elmenni a dómhoz, mivel belülről még sosem látta, csak kívülről. Így ő lesz a kulcsemberem, aki elvisz. Helyette bevettem magam a városba, jártam az utcákat és kattingattam, valamint bevettem magam a kedvenc könyvesboltomba, a la Feltrinellibe és elcsellengtem 2 órát. Találtam már gyöngyszemet, aztán irány Surány, haza. Ma estére még az örökzöld Moro vár ránk, aztán holnap jönnek az ördögfiókák. Muhahaha.

Római Vakáció avagy első CS experience :)

Rómában rájöttem, hogy tuti nem leszek "hobo", mert csapnivaló csavargó lennék hiszen hamar ráunok a bóklászásra :D. Hogy hogyan jutottam erre a következtetésre, ahhoz inkább elkezdeném az elején. Nos, anyuka buli után kissé karikás szemekkel és ásítozva, de kivitt a reptérre. Útközben végig beszéltem hozzá, mert féltem, hogy elalszik a volán mögött és akkor jön a dodzsem effektus élesben. Úgyhogy inkább szóval tartottam anyukát aki kávé elvonási tünetekkel küszködött. Szerintem neki vér helyett is kávé folyik az ereiben. Mint az MR2: Kávé Ébredéshez című rovatunkat hallják, Kávé Munkához című rovatunk következik, most pedig következik a Kávé Elalváshoz című műsorunk. Megérkeztünk a reptérre és remegő térdekkel ténfergett a kávézóhoz, amiből én is profitáltam egy cornetto con nutellát :) Aztán irány surány a security check és a kapu :) Hugocskám a Tributina vasútállomáson várt, persze Huszárosan sikerült elkavarnunk, hogy ki és hol várja a másikat, de hála a maroktelefonnak :D egyből egymásra leltünk. Könnyes üdvözlés, aztán futás a Colosseumba. Pár megálló és már a mozgólépcső tetjén állva fülsüketítő sóhajtások, Dios Mio, Ó Máj Gód és hasonló kiáltások közepette a feljáróból kilépve egyből a Colosseumba botlottunk. A sor nem is volt vészes, egy óra alatt bejutottunk. 10.50-es belépőbaráti áron diákoknak, akár 20ra is rúghatott volna ha hallgatunk a kint rikácsoló tour guideoknak, akik szerint minimum 3 órába telik bejutni ebben a tikkasztó melegben, de ha rájuk hallgatsz kifizeted a dupláját a belépőnek és beverekednek soron kívül. Hát nekünk ez az óra elröppent a családokról való pletykálással, úgyhogy szinte észre sem vettük. Bent alaposan szétnéztünk, hallgatóztunk a tour guideoknál infó után, többek között pedig egy  spanyol fiúcsapat lelkesen ajánlgatta, hogy fotóznak bennünket. Mivel a belépő a Forum Romanumba is érvényes volt, így az került sorra. Bejártuk keresztül-kasul, Romolus templomától a diadalívig mindent. Zsuzsó haza szaladt a cuccáért, én pedig nyakamba vettem a belvárost. Bejártam a Pantheont, Piazza Navonát és a Fontana di Trevit, ami a kedvenc helyem a városban. Bár kicsit csalódtam, mert azt hittem egy nagy téren van, nem bezsúfolva sok-sok ház és kanyargós utca között. Este pedig felkerestük a helyi Hard Rock's Cafét, ahol vendéglátónk, Laurent dolgozik. Együtt mentünk ki a lakhelyére, ahol isteni pizzát ettünk és pasta freddát főzött nekünk. Zenét hallagttunk a nagy teraszon, söröztünk és beszélgettünk. Másnap (vasárnap) a hónap utolsó vasárnapja volt, ennek örömére ingyenes a Vatikáni Múzeumok komplexuma, benne a Sixtusi Kápolnával. Magyar mentalitás módjára a Huszár lányok vérszemet kaptak és rendíthetetlenül vetették bele magukat a tömegbe. Utcák hosszat kanyargott a sor, már-már reménytelennek tűnt, hogy sikerülne bejutni. Az emberek sokszor majdnem összeverekedtek, hogy ki ki előtt állt. Szerencsére volt egy kút útközben, így hűthettük magunkat. Megszenvedtünk érte, de kár lett volna kihagyni. Tavaly elállt a lélegzetem Versaillestól, hát a Vatikánnak sikerült mindezt könnyűszerrel túlszárnyalnia. Szó szerint lélegzetelállító gazdagság tárult a szemünk elé. Gazdagon aranyozott mennyezet, mozaikpadlózat, temérdek műkincs felhalmozva, Raffaello stanzáiról és Michaelangelo remekéről, a kápolnáról nem is beszélve. Nekem ez volt az egyik legnagyobb élmény a pár nap alatt. Ezt megközelítő volt maga a Szent Péter Bazilika, ahová sajnos már csak kedden jutottam be. Mivel hugi napközben dolgozott, így többnyire este találkoztunk és én napközben jártam a várost. Voltam a Kapitóleum Múzeumban, ahol az eredeti Anya farkast őrzik, jártam a Villa Borgheseben, a Trasteverén, a Bocca della Veritánál. Esténként Zsuzsóval bejártuk azokat a helyeket amit nappal, így több arcát is láthattam a városnak :). Az utolsó estét Angeloval töltöttem, Zsuzsó nyelvcsere partnerével. Körbevitt Vespával ;) az egész városon éjszaka. Bemásztunk egy parkba, ahonnan látni lehetett kivilágítva a várost és mutatott egy kaput a hegy tetején, ahol ha benézel a kulcslyukon a bazilika kupoláját látod kivilágítva. Hát ez libabőrös élmény volt :). Aztán 3ig jengáztunk meg beszélgettünk és 5kor elindultunk a reptérre, ugyanis neki is Palermoba kellett jönni üzleti ügyben. Én vártam még kicsit a reptéren, mert a járatom csak délben indult. Hála a fantasztikus közlekedésnek, csak 4re értem Mondelloba, hulla fáradtan. Ennek ellenére fantasztikus élmény volt. Róma maga egy 3 dimenziós történelemkönyv telis tele ókori emlékekkel. Mégis, Palermo viszi a pálmát a maga egzotikumával.